|
floorball és capoeira
Az újra és érdekesre mindig fogékony kollégák jóvoltából a már-már hagyományosnak számító kosárlabda mellett két új sportággal ismerkedhetnek tanulóink ebben a tanévben. Lássuk, mi is jellemző a két sportágra!
A floorball labdával, csapatban játszott sport. A játékot 5 mezőny és egy kapus játssza. A mezőnyjátékosok könnyű szerkezetű szénszálas ütőkkel és lábszárvédővel rendelkeznek. A kapusnak nincs ütője, nagy méretű fej-, mell-, térd- illetve lábszárvédőkkel rendelkezik. A labda műanyag, lyukacsos és kemény. A pályákat általában kézilabda pályán állítják föl.
Magyarországon a játékot 1989-ben mutatták be, palánklabda névre kereszteltek, és még ez évben meg is alakult a Magyar Palánklabda Szövetség, melynek jogutódja a Magyar Floorball Szövetség lett 1997-ben. Jelentős fejlődés ekkor indult meg: főleg a fiatalok, általános és középiskolások kezdték el játszani. 1998-tól diákolimpiai sportág lett, ahol több mint száz csapat indul, melyek száma folyamatosan növekszik. A korosztályos versenyeken túl jelenleg működik egy női első osztály (OB I.) és a férfiaknál egy első (OB I.), egy másodosztály (OB II.) és 2004-ben megindultak az OB III. küzdelmei is.
A capoeira brazil harcművészeti játék, melyet a 16. században a rabszolgák alakítottak ki. Fürge, trükkös mozdulatok jellemzik; gyakran közel a földhöz, vagy kézen-/fejenállva művelik, mindig zenére. Egyes verzióiban sok akrobatikus elem található. A capoeira szónak számos jelentése létezik, ezek egyike a Brazília belsejében található erdős területekre utal, feltehetőleg azokra a helyekre, ahol a szökött rabszolgák próbáltak elrejtőzni. Az 1970-es években megjelenő break-tánc számos mozdulata nagyon hasonló, ezért sokak szerint a capoeriából származik. Két fő stílusirányzat létezik a capoeirán belül: az egyiket lassabb, földközeli mozdulatsorok valamint a hagyományok és rítusok tiszteletben tartása jellemez, ez az Angola. A másik stílus az ún. Regional, amelyet folyamatos, akrobatikus mozgáskombinációk dominálnak. Itt a technikán és a stratégián van a hangsúly. Mindkét stílusra jellemzőek a cselek, színlelt támadások, lendületes rúgások, illetve az ellenfél egyensúlyból való kimozdítását célzó mozdulatok.
Mint minden sportág, ez a kettő is kitartásra, figyelemre és fegyelemre, a társsal való együttműködésre nevel, s nem utolsósorban fejleszti a gyerekek mozgáskészségét.
A szeptember óta tartó edzéseknek köszönhetően más sikerekről is beszámolhatunk: a negyedikes lányok floorballcsapata a diákolimpia országos elődöntő versenyén az előkelő negyedik helyet szerezte meg, ami a sport elsajátításával töltött rövidke időt tekintetve igazán elismerésre méltó teljesítmény. (Lásd külön beszámolónkat a versenyről!)
Szeretettel várunk minden érdeklődőt edzéseinkre. A részleteket illetően Csepregi Csaba tanár úr (floorball) és Matsimbené T. Nagy Gyöngyi tanárnő (capoeira) tud felvilágosítással szolgálni.
(A sportágak leírása a Wikipédia szócikke alapján készült.)
|