|
Művészet alapfokon?
Olyan nincs. Alapfokú művészetoktatás viszont van. Fóton is, mint az országban sokfelé. Ez itt Kisalagon a mienk, a Németh Kálmán Általános Iskolában; elnyerte az országos minősítés kiváló fokozatát. Talán büszkék is lehetnénk, talán vagyunk is….Jelentős díjakkal jutalmazták az évek során gyermekeink munkáját – Schőn Dani a japán császártól kapott diplomát, Tóth Roland a zánkai zsűritől nyert hazai és nemzetközi érmet minden évben, de kollektív díjjal is megtisztelték munkánkat ugyanott.
A békéscsabai bábversenyen elsőre befutók lettünk, melyben Kondor Erzsikének elévülhetetlen érdemei voltak. Hazai pályán sem kellett szégyenkeznünk, az Országos Népművészeti verseny illusztrációs pályázatán melyet Fóton rendeztek, négy tanulónk nyert. Legutóbb a Szitakötő című folyóirat rajzpályázatán nyertek neveltjeink.
Mi is ez az alapfokú művészetoktatás? A komolyan hangzó elnevezés két olyan délutánt jelent, amikor a kisebbek és a kicsit nagyobbak összejönnek azért, hogy valamit alkossanak a kezükkel, a fejükkel és a szívükkel. Maga a folyamat, a műhelymunka fontosabb, vagy legalább olyan fontos, mint az eredménye. Kinek való? Ki akar manapság művész lenni? Mire lehet használni? A sok lehetséges válasz közül egy: a művészettel való találkozás az önmagunkkal való találkozás kísérlete. Erre mindenkinek szüksége van. Úgy hívják önismeret. Nagy kaland, mint a világ megismerése, és benne a helyünk megtalálása.
Látogatókat, érdeklődőket mindig szívesen látunk.
Tóth Erzsébet
tanszakvezető tanár
|